brusszel


A hét legfontosabb céghírei

Figyelő Online
2012.12.13  06:58   
mail
nyomtatás
A hét legfontosabb céghírei

A paksi erômû egyik blokkja. A Roszatom a bôvítési munkákra pályázik

Budapesten erősít a Roszatom

■ Megnyitotta magyarországi irodáját a Roszatom. Az orosz atomenergia-ipari konszern hazai kirendeltségét Bács Zalán, az MVM korábbi stratégiai vezérigazgató-helyettese vezeti majd. A Roszatom szeretne részt venni a tervezett paksi bővítésre kiírandó tenderen, ehhez már most vizsgálja az együttműködést a lehetséges magyar partnerekkel. „Szeretnénk a beruházás 30 százalékába magyar beszállítókat bevonni, főleg az irányítástechnika, az építés, kivitelezés, az acélszerkezet-gyártás területén van erre esély” – vázolta a terveket a Figyelőnek Bács Zalán. A magyar iroda a közeljövőben három embert vesz fel. Ivo Kouklik, a konszern külföldi terjeszkedésért felelős alelnöke elmondta: Csehországban sikerült a megrendelések több mint 70 százalékát cseh alvállalkozóknak kiadni. A Roszatom Csehország mellett a kontinensen Szlovákiában, Ukrajnában, Bulgáriában és Törökországban vesz részt atomerőművek építésében.
Kedvezőbb lett a Vállalati Tanácsadás Program

■ Kedvezőbb lett a közép-magyarországi Vállalati Tanácsadás Program. A maximális támogatási keret duplájára, 8 millió forintra emelkedik (50 százalékban finanszírozható belőle a tanácsadási költség), 6 hónapra bővül a projektek megvalósítási ideje, valamint egy vállalkozás ezentúl több területen is benyújthat pályázatot. Az egy éve indult, mikro-, kis- és középvállalkozásokat érintő program forrásait az Európai Unió biztosítja. A Budapestet és Pest megyét érintő régióban a vissza nem térítendő támogatásra eddig 550 pályázat érkezett, melyből 350 nyert támogatást – tudtuk meg a támogatás közvetítését végző konzorcium, az OTP Bank ügyvezető igazgatójától, Kovács Páltól.



Mihók Attila, a Ringier ügyvezetôje

Marad a Népszabadság

■ A Figyelő információi szerint eredménytelenül zárultak a tárgyalások a Népszabadság eladásáról a többségi tulajdonos Ringier Kiadó és a 27 százalékos tulajdonrészt birtokló Szabad Sajtó Alapítvány között. A lap munkatársait a múlt héten tájékoztatta erről Mihók Attila vezérigazgató. A Népszabadság eladása lassan egy éve napirenden volt, kezdetben a Ringier vette volna meg a fennmaradó tulajdonrészt, később már arról szóltak a nyilatkozatok, hogy inkább eladnák a lapot. Sokáig biztos befutónak tűnt a Szabad Sajtó Alapítvány, azonban a felek az elhúzódó tárgyalások alatt nem tudtak megegyezni. Mihók Attila, a Népszabadság Zrt. elnök-vezérigazgatója és a Ringier Kft. vezetője a Figyelőnek megerősítette, hogy a napilap tulajdoni viszonyaiban marad a status quo, további részleteket azonban nem árult el. A svájci Ringier Kiadó 2001-ben vette meg a Népszabadság Rt. 49,9 százalékát a Bertelsmanntól, 2005-ben pedig többségi tulajdonrészhez jutott. 2011-ben a kiadó egyesülni szeretett volna a szintén lapkiadó Axel Springerrel, ezt azonban a Gazdasági Versenyhivatal megvétózta. Mihók Attila elmondta: az indoklásban nem szerepelt a Népszabadság, így annak eladási kísérlete nem függött össze a fúzióval.




Csúcsteljesítményű üzemet avatott az Alcufer

■ Közel 900 millió forintos beruházással bővítette ki fehérvárcsurgói zúzó- és darálóüzemét az Alcufer Kft. – nyilatkozta Horváth Ferenc tulajdonos-ügyvezető. A három év alatt 2,3 milliárd forintért kiépített hulladékhasznosító komplexum 95 százalékban képes aprítási maradékok (roncsautók és elektronikai hulladékok) újrahasznosítására. A technológiával kinyert olaj az üzem számára önálló energiaellátást is biztosíthat a jövőben. A műszaki újítás egyedülálló. Az Alcufer Kft. lett idén a Figyelő Top 200 Az Év Legeredményesebb Magyar Vállalata díjazottja.
Kapcsolódó cikkek
mail
nyomtatás
címkék:

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.



Kiegyezés a székely–holland sörháborúban

Magyar politikai siker is a Csíki Sör Manufaktúra és a Heineken kiegyezése - állítják kormányzati informátoraink.

Bajban a taxisok réme

Lemondott az Uber elnöke, Jeff Jones, miután a cég háza táján egymást érték a botrányok.

Alternatív valóságok

Igencsak eltérő a NOB és a helyiek véleménye 
a tavalyi ötkarikás játékok hagyatékáról, de a rengeteg gond mellett van azért néhány sikersztori is.

Jönnek az automata áruházak

Egyre több, főként a fizikai világban aktív nagyáruház vezeti be a legkülönfélébb online és elektronikus eladásösztönző praktikákat.

top200